Gyakorlatilag sokkolta a közvéleményt Donald Trump sikere az amerikai választásokon.  Az előzetes becslések sima Clinton győzelmet jósoltak. Igazából egyenesen perifériára került az, aki arról mert írni hogy Trump fog nyerni. Ez főleg az Egyesült Államokban volt így, de Magyarországon is jellemző volt. Hogyan történhetett ez? Valóban ekkora meglepetés volt? Miért számítottak rá csak kevesen? A válasz nagyon tanulságos lehet a jövőben.


A megszokott magyarázat

A sablon mindenki szeme előtt ott van. A demagóg, a jó szónok meggyőzi a tömeget, a csürhét és az meg fellázadva majd megdönti a békés hatalmat. Valami ilyesmi magyarázat hangzott el legtöbbször Trumppal kapcsolatban. Gyakorta használják rá a „populista” kifejezést. Hiszen azt mondja, amit az emberek hallani akarnak. Úgy gondolom, hogy arra aki azt mondja amit az emberek hallani akarnak, már van szavunk, politikusnak hívják. Szóval főleg a baloldali média, Trump egyszerű jelszavait okolta, sőt a demokráciában való hit is megingott. Súlyos felvetések ezek. A Brexittel együtt Trump győzelmét, például az index egyik cikkében is, az „emberi  hülyeséggel” magyarázták.  Valójában megszokott jelenség hogy a vesztes fél magát a demokráciát okolja a vesztesége miatt. Ha csak ez lenne a helyzet akkor most én sem írnék. A dolog főleg azért érdekes mert a Trump győzelme főleg a Demokrata párt vezetésének és a liberális médiának a hibái miatt történt.

Miért nyert valójában Trump?

Trump győzelmét is értelmetlen csak őt nézve vizsgálni, mint a legtöbb ilyen esetben. Az Obama kormányzat alatt nagyot változott a világ. Amerika a világ vezető hatalmaként megingott. A közel-keleti beavatkozások valljuk be sikertelennek tekinthetőek. Számtalan cég távozott külföldre Amerikából. Jogos az alsó középosztály kérdése, hogy az államuk miért Irakban építi az infrastruktúrát, miért nem otthon? A belső gazdasági problémák és a külpolitikai sikertelenségek válságot okoztak a társadalomban. A plurális demokráciákban jellemző dilemma állt fel. A rendszerpártiak és a rendszerellenesek lett a két csoport. Azok akik folytatnák a mostani utat és azok akik teljesen másba kezdenének. Ez a határvonal viszont a két nagy párton belül húzódott. Trump az volt a republikánusoknak, mint Sanders a demokratáknak. Bernie Sanders pont annyira megbontotta volna programjával a meglévő rendszert, mint ahogy Donald Trump. A demokrata vezetés viszont inkább Hillary Clintont támogatta, innentől kezdve már a pártok között húzódott a rendszer megítélésének kérdése. Trump képviselhette a rendszerellenes oldalt.

Trump ezt felismerte és szándékosan úgy állította be magát, mint aki az „establishmenttel” szembe megy. Clinton, aki külügyminiszter volt Obama alatt semmiképp sem lehetett a változás arca. Azt is ki kell emelni, hogy Trumppal szemben igazán jó képességű republikánus jelöltet nem tudtak állítani. Trump retorikus képességei valóban jók, nehezen lehet zavarba hozni, ha interjút is készítenek vele akkor szinte végig a kezében tartja a beszélgetést. Nagyon agresszíven támad, ez a kampányban is kicsúcsosodott. Fontos volt, hogy kitalált beceneveket is az ellenfeleinek: Lyin Ted Cruz vagy később a Crooked Hillary. Ezek gyorsan a választók fejébe ragadtak. Szinte mindegyik tweetjében így utalt rájuk. A Twitter kiemelt használata is fontos volt. Az is hogy a „pol correct” vonalat megtörte, valóban különlegessé tette a jelöltek között. Ez egy egyedi helyzet volt, de nem ez tette igazán tanulságossá a történetet.

A párt és a média

A liberalizmus még pár évtizeddel ezelőtt a szabadság jogával való érvelésre épült, a 21. századra történt egy komoly változás. A modern liberális gondolkodás érték alapú lett. Ez részben beszűkítette a „mainstream” által elfogadott nézeteket. Ez által intoleránsabb lett a nem liberális politikai programokkal. Hogy ez miért fontos? Ez tette Trumpot a perifériára. Mivel Trump ebből kilógott elfogadhatatlan volt a liberális oldalnak hogy ő a politikai palettán szerepeljen. Ezért úgy állították be, hogy őt senki sem támogatja. Van olyan elmélet miszerint a választók a választás napján gondolták meg magukat, de valószínűleg Trumpot szándékosan alulmérték, azért hogy bebizonyítsák, hogy ő nem lehet elfogadott. Ez hatalmas hiba volt. Egyébként jellemző hogy a közvélemény kutatást készítő magasabban méri a számára szimpatikus jelöltet, ez Magyarországon is bevett szokás. Mint legutóbb írtam az emberek szeretnek a győztes csapatban játszani, de veszélyes játék, demobilizálhatjuk is ezzel a szavazókat.  A „mainstream” média intenzíven Trump ellen lépett fel, viszont ez illet az ő retorikájába. Mi szerint ő nem a washingtoni elit, nem a korábbi elit része. Meglepő volt de főleg a szórakoztató média indított ellene támadásokat. Közben 2016-ra a televízió szerepe csökkent, a „social media” segítségével Trump közvetlenül kommunikált a szavazókkal, a demokrata média fölényt nem tudták kihasználni ellene.


Hillary Clinton karakteréről is beszélni kell. Az ő kampánya is tele volt botrányokkal, ami súlyosan megkérdőjelezte a megbízhatóságát. A bengázi támadásokat az ő általa hanyagul kezelt e-mailek alapján szervezhették a líbiai lázadók az amerikai nagykövetség ellen. A kampány során egy bírósági ügy sosem segít. Valamint az is, hogy Sanders helyett a pártvezetés Clintont támogatta. Pontosan azért mert „mainstreamebb” vonalat képviselt. Rengeteg Sanders szavazó szavazhatott inkább Trumpra, de ami még fontosabb hogy tüntetőlegesen otthon maradtak. A Demokrata párt épp úgy elvesztette rugalmasságát, mint a liberális média, és részben ezért szenvedett vereséget.

Innentől kezdve minden Trumpnak kedvezett. A teljes liberális közösség kikelt ellene, ehhez hozzá tartozik a már megválasztása után adott Maryl Streep beszéd, hiteles és híres személyek szólaltak fel. Viszont az hogy Trump rossz, az nem jelenti hogy Clinton jó lesz a választók szemében, és mint írtam ez segített abban hogy hitelesebb legyen az elit ellenes retorikája. Az is neki kedvezett, hogy igazán eldurvult a kampány, a sár dobálásban is jobbnak bizonyult. Amíg Hillary botránya az e-mailekkel kapcsolatban megcáfolta azt a képet miszerint ő megbízható és kompetens vezető, addig Trump legnagyobb botránya a nőkre való dehonesztáló kijelentései voltak. Viszont ez illeszkedett az ő profiljába. Senki nem tartotta kedvesnek, vagy tisztelettudónak azelőtt se. Sőt, a botrány rávilágított, hogy valóban olyan mint mutatja magát. Hitelesnek tűnt a „szükséges rossz” személyiségével.

A tanulság egyértelmű. A politikai porondon a rugalmasság elvesztése gyorsan vereségekhez vezethet. A demokrata párt és az amerikai liberális média megpróbálta szűkíteni a politikai teret, de ezzel magukat hozták nehéz helyzetbe. Trumppal most teljes szemléletváltás jöhet az amerikai politikában.