Nem rég az index eurologus rovatában jelent meg Kugyela Tamás és Márton Balázs cikke „Macron Orbán ellen? Izgalmas mese, csak nem teljesen igaz” címmel.  Egyébként maga a cikk valójában sokkal inkább az Európai Parlamenttel és annak jövőjével foglalkozik.  Az ott tett állításokkal nagymértékben egyet értek, és azt is tényként kezelhetjük, hogy az Orbán-Macron ellentét színhelye nem az EP lesz. Viszont a címben tett állítással és a cikk több elemével vitatkoznom kell. Szerintem valós az Orbán-Macron párharc és el is mondom miért.

Először is vissza kell utalnom egy májusi posztomra, ahol először vázoltam fel az ellenétet. Orbán és Macron ellentéte nem közvetlen, már ott is leírtam, hogy Macronnak elsősorban Angela Merkelt kell rábírnia az együttműködésre. Orbán Viktor valódi szerepe az ellenerő felmutatása lesz, de igaz neki Merkel ellen is fel kell lépnie. Az index cikkének első két tételével többé-kevésbé egyet értek. Az első pont valós, miszerint, a francia elnök és a magyar miniszterelnök is felnagyítja a maga szerepét, és azt, hogy mennyire tudnak hatni az európai közéletre. A második pont annyiból igaz, hogy a migráció nem az egyetlen és központi kérdés lesz, de azt gondolom, 2018-ban már nem lehet azt állítani, hogy ez nem lenne releváns kérdés. A közös piac és a migráció kezelésének a problémája lesz a két legfontosabb kérdés a következő években.

kép forrás: MTI

A régi elit problémái

Orbán Viktor valóban ’68-nak üzent hadat Tusványoson, de ez a kérdéskör sokkal szélesebb annál, hogy azt most tárgyaljam, egy biztos Macron nem feltétlen nevezhető ’68 örökösének. Orbán Viktor magyarázata a bevándorláspárti versus bevándorlásellenes erőkre valóban túlságosan is leegyszerűsített. A cikk következő része talán a legérdekesebb. Valóban megerősödtek a nem könnyen besorolható pártok, és mindenhol a teljes politikai elit felé bizalmatlanok az emberek nem csak a baloldal felé. De ennek a jelenségnek érdemes megnézni a hátterét. Meg kell néznünk milyen átalakuláson ment át a szocialista, liberális és konzervatív politika. A szocialisták vagy szociáldemokraták a 90-es években komolyan szakítottak az addigi valóban szociális politikájukkal, ma már sokkal inkább a vallási, etnikai kisebbségekre koncentrálnak. A szocialista gazdaságpolitikájukat a neoliberális gazdaságpolitika váltotta fel, erre jó példa a munkáspárti Tony Blair, vagy éppen kis hazánkban Gyurcsány Ferenc politikája. A liberális politikai paradigmaváltásról egy teljes elemzést írtam, itt is komoly változás észlelhető, a szabadelvű politizálás helyett ma egy értékelvű liberális oldal a jellemző Nyugat-Európában. A konzervatívoknál a neokonzervatív vonal hozott egy olyan váltást, ami folytán több konzervatív értéket feladtak ezek a pártok és nagyban a hasonult a politikájuk a liberálisokéhoz, erre jó példa Angela Merkel és a CDU, vagy a lengyel Polgári Platform, amik magukat konzervatívként definiálják, de bizony Magyarországról nézve, vagy akár a 80-as évek konzervatívaihoz képest, liberálisnak tűnnek. Ennek a jelenségnek volt előnye, hiszen egy kormányváltás esetén is kiszámítható maradt a politika, és a jobb és baloldali ellentét sem volt olyan mély, mint ma. Viszont több helyen az emberek úgy érezték egyik oldal sem fog hozni igazi változást, ezt az érzetet tudta meglovagolni az UKIP angliában, az Öt Csillag Olaszországban és a többi nehezen besorolható párt. Komoly kérdés, hogy a Fideszt itt hova soroljuk, mert valóban a régi rendszer pártjaihoz tartozik, de hatalomra jutása után felborította az addigi rendet, és az is igaz, hogy az alt-right kifejezetten szimpatizál a Fidesz politikájával, de egyértelműen nem lehet besorolni ezekhez az új vonalú pártokhoz, mert valóban az európai elit, a Néppárt tagja. Macron pártját az En Marche-t viszont könnyen sorolhatjuk ezekhez az új pártokhoz. A politikája tartalmaz liberális és konzervatív elemeket, és a nagy sikere főleg abból jött, hogy változást, egy új alternatívát ígért. Az európai parlament és annak viszonyait leíró részekkel csak egyetérteni tudok. Én csak úgy szeretek jósolni, hogy ha biztos vagyok magamban, de most merem azt állítani, hogy a Fidesz marad a Néppártban. Egyrészt azért is, mert Orbán Viktor elég egyértelmű volt ezzel kapcsolatban, másrészt a cikk is részletesen leírja miért kockázatos egy váltás, annak ellenére, hogy a radikálisok szívesen látnák Orbánt a pártcsaládjukban. A Néppárton belül, fontosabb helyen tud maradni a Fidesz, a radikálisok pedig akkor is szimpatizálni fognak Orbán Viktor politikájával, ha nem köztük „ül”.

Macron

Nos akkor mielőtt rátérnék arra, hogy miért és milyen formában létezik a Macron-Orbán ellentét, nézzük meg a két szemben álló felet. Emmanuel Macron a választási kampányában is Európa megreformálásáról beszélt. Ő is önjelölt reformer lett, de az Orbán elleni ellentétet is nyíltan kimondta, az index cikke jól foglalja össze az előtte álló feladatokat, ezeket én is említettem már. Elsősorban Németország gazdasági túlsúlyát kell csökkentenie és a dél felzárkózását segítenie. De ez is látszik, hogy a bevándorlás is egy komoly kérdés nála, nyitott a befogadásra, de az integrálás kiemelt fontosságú. Az is látszik, hogy a mostani elit nem tud mit kezdeni Európa iszlamizációjával, Macron az iszlámot is szeretné integrálni Európába, valahogy úgy, ahogy Franciaországban is tenné. Macron dolga nem lesz egyszerű, a cikk is utal rá, hogy nem nagyon valószínű, hogy többsége lenne az EP-ben, akkor se, ha az ALDE-hez csatlakozna. Az európai pártszövetségesei sem túl erősek, nem látszik még az a nagy európai koalíció, amit előre vetített. Egyetlen más országban sincs "macroni gondolkodású" kormányfő. Magyarországon a Momentum áll leginkább közel az En Marche mozalgomhoz, az ő céljuk 2019-ben az lesz, hogy legalább egy képviselőt küldjenek az EP-be, ez sem lesz könnyű. Orbán Viktor hiába beszél bevándorláspárti koalícióról, Macron politikájának egyik fő ellenfele könnyen lehet, hogy a Zöldek lesznek, több kérdésben is. Macronnak egyelőre a saját népszerűségét kellene feltornásznia, ha komoly jelenlétet szeretne az EP-ben.

 Kép forrás: MTI

Orbán

Magyarország gazdasági teljesítménye és politikai súlya nem összemérhető Franciaországéval. Magyarország még a V4-es országok között is a sor végén helyezkedik el. Ebből azért következik az, hogy Orbán Viktor súlya sokkal kisebb mint Macroné, és ezért ez egy aszimmetrikus küzdelem lesz. Orbán dolga elsősorban az lesz, hogy megakadályozza a macroni Európa kialakulását. Több dolog is sértené az érdekei. A közös migrációs politika, a közös határvédelem, a centralizáltabb EU-s intézmények, a tagállami jogkörök csökkenése, és a migránsok integrálása is, hiszen ő inkább nem szeretné őket befogadni. De mind közül a legrosszabb a kétsebességes Európa lenne számára, ahol Magyarország kikerülne a ”mag-európából”. Ezek megakadályozásához, az ország jelentőségéhez képest, jó eszközei vannak a miniszterelnöknek. A V4-eken belül is jellemző Magyarország politikai súlya, sokan beszélnek ma is Lengyelország „orbanizációjáról” annak ellenére, hogy a lengyel gazdaság jóval erősebb a magyarnál, mégis az orbáni politika hat rájuk és nem fordítva. Orbánnak van nemzetközi támogatása. A V4-ek és Salvini magában az Európai Tanácsban is támogatják több elképzelését is, de nem kormányzó pártok között is vannak szövetségesei Európában, például Hollandiában Geert Wilders vagy Janez Janša Szlovéniában. De könnyen elképzelhető, hogy továbbra is támogatni fogja egyes kérdésekben az osztrák kancellár Sebastian Kurz. Orbán Viktor a bevándorlás ellenes politika szimbóluma lett Európában, de Magyarország továbbra is kis ország, így könnyen lehet, hogy Orbán szerepét átveszi más, és ezért nem teljesedik be jósolt összecsapás Macron és Orbán között. Salvini már most is komoly hírnevet szerzett magának, de továbbra is előnye Orbánnak, hogy Salvinivel ellentétben a Néppárt tagja, így sokkal közelebb van a hatalmi központhoz.

Kép forrás: MTI

A Orbán - Macron párharc valódi helye

Mint írtam a harc leginkább úgy fog kinézni, hogy Macron megpróbálja véghezvinni a terveit, Orbán pedig megpróbálja megakadályozni. A cikk remekül világít rá az EU gazdasági problémáira. Macronnak a németekkel kell leginkább megküzdenie azért, hogy a reform terveit végig vigye. Akkor miért nem Macron – Merkel párharcról beszélünk? Ehhez meg kell néznünk Angela Merkel politikáját. Angela Merkel 13 éve Németország kancellárja, a friss hírek éppen arról szólnak, hogy nem sokáig lesz az, de eddig több válsághelyzetet is sikerült túlélnie. Merkel elsősorban a politikai túléléshez ért, nem következetes reform politikát kíván végig vinni Európán. A migrációs válsággal kapcsolatban jól látszódott, hogyan változtatta álláspontjait, a teljesen befogadásról a szigorúbb feltételekre, és a no-go zónák kezdeti tagadása után is később azok problémáiról beszélt. Angela Merkel jellemzően mindig is kész volt szembemenni az EU-s érdekekkel, hogy Németország érdekeit képviselje. Az EU ebben a formában a német gazdaságnak kedvez leginkább, de ezért ez így hosszú távon nem fenntartható. Az index cikke is rámutat, hogy az északi-dél ellentét nem hogy csökkenne, hanem nő. Az általam kiemelt bevándorlás probléma sem fog megoldódni magától. Ha Afrika és a közel-kelet demográfiájára nézünk, akkor egyértelmű, hogy az Európára nehezedő migrációs nyomás nőni fog. Ezt kezelni kell, vagy integrációval, vagy a migránsok kívül tartásával, ez a macroni és orbáni megoldás javaslatok. Európa gazdasági ellentéteit is kezelni kell, ez vagy a tagállamok hatásköreinek a csökkentésével kell hogy járjon, vagy pont hogy a tagállamok önállóbb politikája felé kell hogy terelődjön.  Ha az európai politikai elit ezeket a kérdéseket nem fogja tudni kezelni, akkor jönnek olyan pártok, mint az Öt csillag vagy az AfD. Egyértelmű az, hogy a német AfD a bevándorlás politika kritikájaként született meg, így a mostani európai elitnek kell rendeznie ezeket a problémákat, vagy a választók el fognak fordulni tőlük. Az Európai Parlamentben valószínűleg egyik fél sem fog átütő sikert elérni, de a nézeteik mögé sokan felsorakozhatnak, a problémák pedig fenn állnak és nagyon úgy tűnik, hogy nem fognak maguktól megoldódni, sőt most leginkább úgy néz ki súlyosbodni fognak. A következő évtizedekben Európának versenyeznie kell az Egyesült Államokkal és Kínával is a világgazdaságban betöltött vezető szerepért. Európának választania kell az európai integráció és a nemzetállami föderáció, a bevándorlók integrálása vagy kizárása között. Ezekben a kérdésekben ma Emmanuel Macron és Orbán Viktor a két fél hivatkozási alapja, és így látszik, hogy az összecsapás főszínhelye az ideológiai síkon lesz.  Hiába vannak más nagyon fontos szereplők a kérdésben, más nem tudott hosszú távú választ adni ezekre a kérdésekre, így hamarosan nekik is választaniuk kell a két nézet között.