A francia világbajnoki címnek nem örült a többség. Magyarországon legalábbis biztosan. A franciák a lehető legminimálisabb teljesítménnyel lettek világbajnokok. Ettől még megérdemelten. De ennek a vb-nek volt egy erős politikai tartalma is. 2015 óta, Európában és főleg Magyarországon a migráció az egyik legfelkapottabb téma, és a francia válogatotton már eleve sokan köszörülték a nyelvüket. A francia csapat túlnyomó többsége valóban afrikai származású, de a franciákat nem igazán zavarja ez. Viszont a francia vb arany remek ürügy volt arra, hogy a magyar médiában, és közösségi oldalakon egy klasszikus egyik oldalról „migránsozós”, másik oldalról „nácizós”csörte alakuljon ki. Ámíthatnánk magunkat azzal, hogy ez csak foci, nincs köze a politikához, és hát bárcsak így lenne, de sajnos a politika mindig is ilyen volt. Most egy két részes elemzésben, megpróbálom összefoglalni, mi jogos kritika, mi nem jogos, mi az, ami nem baj és mi az, ami nagy baj. Remélem egyedi és új szempontokat tudok bemutatni.  

kép forrás: Reuters via Index

Az albánok

A jelenség hasonló a Balkán számára is. A világbajnokság egyik nagy botránya pont a svájci albánokhoz kapcsolódik. De hiába örült Albánia a svájci győzelemnek Szerbia ellen, az országuk sokkal többet vesztett. Az albán válogatott sohasem jutott ki világbajnokságra. Ha a svájci albán játékosok nem csak Szerbia ellen éreznék az albán nemzettudatot, hanem az albán válogatottban játszanának, akkor könnyen lehet Albánia ott lett volna a vb-n. Egyébként a szerbek elleni „sasozás” egyik résztvevője Granit Xhaka volt, akinek az öccse bizony inkább az albán válogatottat választotta. Nézzük meg, hogy hogyan állhatna fel az albán válogatott, ha a külföldön nevelkedett játékosok az albán válogatottat választják.

kép:saját

Jól látható, hogy a legtöbben európai szinten sikeres csapatokban játszanak, a zászlók a válogatott csapatukat mutatja. Mondhatnánk, hogy Albániában nem lenne meg az a profi környezet, mint Svájcban, így nem biztos, hogy sikeresek lennének, de Albánia így is kijutott a 2016-os Európa Bajnokságra, így joggal feltételezhetjük, hogy ha minőségi játékosok kerülnének, a most is jól működő rendszerbe, akkor annak meg lenne az eredménye. Mivel túl sok sikere nem volt eddig az albán focinak, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az albán futball aranykorát jelenthetné.

Aki a franciákat nem szereti, az rasszista

Sokan láttak bele rasszizmust a franciák kritizálásába. De az az igazság az, hogy a futballban a szurkolók, amivel csak lehet, kritizálják az általuk nem kedvelt csapatokat. Az is látszik, hogy az aktuális politikai kérdések, előtörtek a világbajnokság alatt. A bevándorlók integrációja most egy eléggé aktuális kérdés Európában. A svájci albán sasos gólöröm kapcsán a konfliktusok importálása merült fel. Egy másik sztereotípia, hogy a bevándorló hátterű játékosok nem hajtanak igazán a csapatukért. Ennek lett áldozata a szír származású svéd válogatott Durmaz, akinek a szabálytalansága miatt kapott büntetőt a német csapat, amivel megnyerték a mérkőzést. Emiatt többen zaklatták az interneten a svéd szurkolók közül. A németeknél Mesut Özil esete kavarta meg a német politikát is. Özilt már többször kritizálták azért, mert sokszor alibi megoldásokat választ és ritkán látni, hogy igazán megszakadna a pályán, idén pedig belekeveredett a török választási kampányba. Ez vitát gerjesztett a német politikában, a bevándorlók integrációjával kapcsolatban. Őt és csapattársát Gündogant, aki szintén Erdogannal pózolt, többen kritizálták a német futballközegben. Magyarországon is felmerült már a kérdés, az Andorrától bekapott gólnál, a brazil származású Vinícius volt az, aki elég lazán követte az emberét. A franciáknál ilyenről, nem tudunk beszélni, az egész csapat nagyon motivált volt.

A franciák kritizálásakor az is sokszor felmerül, hogy Antoine Griezmann, csapat egyik legjobbja, sem francia, hanem apai ágon német, anyai ágon portugál származású. Ebből feltételezhetjük, hogy nem feltétlen rasszista szándékú, ha a francia csapat ’franciaságát’ megkérdőjelezik. Egyébként, nem nagyon érkezett kritikus hang az angol csapattal kapcsolatban, ahol szintén sok fekete bőrű játékos játszik. Ez azért lehet, mert sokadik generációs bevándorlók, így a Sterling, Lingard, Young névre kevésbé érzékenyek a fülek, mint arra, ha a francia csapatban Umtiti, Pogba, M’Bappé neveket hallanak. Ez arra enged következtetni itt sokkal inkább kulturális kérdésről, és nem rasszizmusról van szó. Egyébként a magyar-osztrák eb meccs kapcsán is, kritikaként előkerült, hogy sok a délszláv játékos az osztrák csapatban. 2010-ben pedig, sokak feltették a kérdést, hogy Spanyolország vagy Katalónia lett világbajnok, hiszen a csapat túlnyomó része katalán volt. Ezek a skandálások, nem csak afrikai játékosok ellen szólnak. Ki kell emelni azt is, hogy a francia csapat a mutatott játék miatt sem lopta be magát senki szívébe.

Miért drukkolt mindenki Horvátországnak?

Nehéz elhinni, hogy a franciák szereztek volna rajongókat a vb-n a mutatott játékukkal. A csoportkörüket lealibizték, a dánok elleni meccsük a torna legunalmasabb meccse volt. Látványosan spóroltak az erejükkel, és minimális teljesítményt nyújtottak. Annak ellenére, hogy a játékosaik meglettek volna a kreatív játékhoz, Griezmann, Pogba és Mbappé, mind nagyon technikás játékosok. Azt se lehet mondani, hogy a cél szentesíti az eszközt, mert a belgák kreatív támadójátékkal tudtak eredményesek lenni. A franciák, igazán csak Argentína ellen és a döntő második félidejében játszottak jól. A horvát játék sem volt mindig szemet gyönyörködtető, de a horvát csapat látványosan nagyot küzdött. Folyamatosan hosszabbításos meccseken jutott túl. Látszott, hogy csapatot a szíve és az akaratereje vitte előre. Hiába tudtuk meg azt is, hogy a horvát foci a mi kutyánk kölyke, valójában nincs kutya, nem beszélhetünk egyedi horvát stílusról. A taktika lényege csak az volt, hogy Modrić és Rakitić egyszerre tudjon érvényesülni. Akik, szintén sokat dobtak a csapat szimpátiáján, hiszen két nagyon intelligens játékosról van szó, akik sorra nyerték a kupákat, a Real Madriddal illetve a Barcelonával, és habár a munkájuk elképesztően hasznos, kevésbé látványos, így kimaradtak a reflektorfényből. Nehéz nem kedvelni azt, aki úgy hajt a pályán, mint Luka Modrić. A szimpátiához az is hozzájárul, hogy Franciaországgal történelmien rossz a viszonyunk, míg a kis Horvátország egy szerethető szomszédunk.

kép forrás:infostart.hu

Az ünneplés

Rögtön a döntő után kitört az ünneplés, Párizsban és Zágrábban is. De nagyon különböző ünneplés volt a kettő, míg a horvátok a vesztes meccs után békésen ünnepeltek, a franciáknál zavargások törtek ki. Pedig a döntő után a horvátokat kezdték el nácizni a médiában. Ott mindenféle rendbontás nélkül zajlott az ünneplés. Teljesen egyértelmű, de sajnos mégis kevesen írják le, hogy a franciaországi zavargók túlnyomó részt bevándorlók voltak. Ez hozzá tartozik ahhoz, hogy Európa elnyeli az afrikai embertömegeket. Mert, ahogy a cikk első részében kifejtettem, ezzel kárt okoznak Afrikának, de sajnos azt sem lehet mondani, hogy mindenki, aki ide jön annak majd boldog élete lesz. Sokan jöttek azért, hogy Franciaországban legyen jobb életük, de a francia identitást hiába sikerült elsajátítani, továbbra is tömegek élnek a társadalmon kívül a nagyvárosok külvárosaiban. És az most mindegy, hogy ezt a baloldalról a többségi társadalom rossz integrációjának, vagy a jobboldalról a kulturális különbségeknek a számlájára írjuk. Valószínűleg több tényezős okok állnak mögötte. Viszont az tény, hogy a francia külvárosok problémája nincs megoldva. Jó kérdés, hogy hogyan torkollhat egy vb győzelem, zavargásba és fosztogatásba. Az internetet ellepték a helyszínen készített képek és videók.  Ez is része és eredménye a francia nemzetpolitikának. Összességében megérdemelten lettek világbajnokok, akkor is, ha sokan nem szeretik őket. A zavargásokról, pedig nehéz beszélni, és valószínű, hogy ez a jövőben is probléma lesz, még akkor is, ha most a baloldal szerint, Franciaországban, minden rendben van.

kép forrás:origo.hu

Valóban volt valami szimbolikus a döntőben, a 4 milliós Horvátország, amit a lakosságfogyás súlyosan fenyeget, játszott, a soknemzetiségű Franciaország ellen. Ahol el tudták adni, úgy a győzelmet, mint a multikulturalizmus sikere, és kár letagadni azt, hogy a franciák valóban sikeresen integrálták azokat a játékosokat, akik győzelemre vezették az országot. De nagy hibát követünk el, ha csak az éremnek ezt az oldalát látjuk, és megfeledkezünk arról, ami közben a francia városokban történt. De emellett látnunk kell, azt a Horvátországot is, amelyik eltűnőben van, mert a népességcsökkenésére nem tudott választ adni. Hiába próbálják elhitetni velünk a politikusok, a legtöbb kérdésre nincsenek egyszerű válaszok, de néha a futball az, ami felveti a legrelevánsabb politikai kérdéseket.